Iskolakezdés: készüljünk a megnövekvő forgalomra és balesetveszélyre

Vigyázzunk rájuk!Az ősz első hónapjával a jó idő ugyan még nem búcsúzik minden évben, de az új tanév biztosan megkezdődik. Ezzel együtt pedig megjelennek az oktatási intézmények környékén a sokszor figyelmetlen gyermekcsoportok. Készüljünk fel a váratlan helyzetekre!

Szeptember elején a gyerekek még a nyári szünet hangulatában élik mindennapjaikat, nehezen állnak át az iskolai élet megkövetelte fegyelmezettebb viselkedésre, éppen ezért kell a gépjárművezetőknek körültekintőnek lenniük az iskolák közelében. Fokozottan igaz ez az időjárás miatti esetleges rossz látási viszonyokra, illetve a szürkületi, esti időszakra. Noha manapság már a legtöbb iskolatáska fényvisszaverő anyagokkal van ellátva, és a forgalmasabb utaknál a táblák mellett fényjelzők, valamint az első hetekben rendőrök is biztosítják a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, érdemes kellő óvatossággal vezetni.

Fontos, hogy a gyermekek biztonsága érdekében még a megengedett sebességnél is lassabban hajtsunk, a zebrákat, lámpás kereszteződéseket óvatosan közelítsük meg, és figyeljünk a perifériás látóterünkben lévő, járdán vagy kerékpárúton közlekedő biciklisekre, rolleresekre és görkorisokra is. Legyünk körültekintőek esős időben is, érdemes felkészülni a csúszós, vizes aszfalt miatti nagyobb féktávokra.

A közlekedési szabályok betartásával és a helyes közlekedési morállal érdemes már egészen kicsi kortól megismertetni a gyerekeket. Fontos feladat ez a szülők és az óvodák, iskolák számára is.  

Az iskolákban rendszeresen tartanak tájékoztató órákat vagy napokat (pl. Közlekedj okosan! nap) a gyerekek felkészítésére. Ilyenkor játékos formában ismertetik meg a kicsikkel a fontos szabályokat: a piros tiltó jelzést a közlekedési lámpákon, vagy a zebra szerepét, az úttest és a járda különbségét, valamint a jelzőtáblák figyelemfelhívó jelzéseit. Hasznos lehet, ha a tanultakat otthon, vagy akár iskolába jövet-menet is átbeszéljük a gyerekekkel.

A kamaszok figyelmét pedig fontos felhívni, hogy a headset-et és fejhallgatót ne teljes hangerővel és zajszűrővel használják, és ha gyalog közlekednek, akkor ne a telefonjuk kijelzőjét nézzék menet közben, mert ezek igen súlyos, akár végzetes kimenetelű balesetekhez  vezethetnek.

Gyermekeink védelme szülőként elsődleges. A biztosítások többsége általában kiterjed rájuk is, tanácsos azonban átnézni, valóban minden szükséges fedezetet tartalmaz-e a meglévő biztosításunk.

 

A balesetbiztosítás kalkulátor segít minden szülőnek megtalálni az optimális biztosítást, hogy nyugodtan kezdődjön az új tanév!

https://www.eurorisk.hu/biztositasok/balesetbiztositas



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.07.08
PoweredBy: SK Trend Kft